Volt egyszer egy kicsi lány, neve nem lényeg, csak egy leány. Szorgalmasan tanulta kiskora óta moderntáncot, bár kiskorában nem nagyon remekelt akrobatika terén. Nos, ez a kicsi lány növekedett korban, magasságban és okosságban, (máramennyire mondhatom) de az esélyei nem sokat változtak, bár legalább az alapok megvoltak. Átkerült egy új csoportba és az álma megvalósult. Végre nem érezte magát kirekesztettnek és végre lettek barátai, akikben megtanult bízni. Résztvett egy akrobatikai versenyen, aminek úgy indult neki, hogy úgyse megy, és másfél hónap alatt ő tanulta meg a legtöbb akrobatikus cuccot. Összesen, talán 8 új példányt szerzett és ő lett az első helyezett. Jutalma egy belépő volt egy táncestre, amitől teljesen meghatódott, és érezte, hogy végre nem az a kis szürke egér a sarokban, aki semmit se tud. Tudta, hogy a szülei büszkék rá, de ha nem nyerte volna meg a versenyt, akkor is azok lennének őrá. Időküzben akadt egy bonyodalom, de hisz így szép a verseny, egy lány szintén 8 zsákmányt kevert elő. Igaz, kettő pontot a táncára kapott, de mivel ez akrobatikai verseny volt, a tanárunk azt mondta, hogy ez az én napom. A lány kiakadt, és képes volt a tánctársára hazugságokat mondani, amiről neki halvány lila gőze sem volt, de természetesen tudta a tanár ezt, igenis jól. Sértetten beszélgetett a tanárukkal, mire odament a "nyertes" és azt mondta, hogy neki nem kell a jegy, menjen el ő vele. Az oktató nem engedte, és azt mondta, hogy ő is kap majd valami ajándékot. Mikor kimentem a táncstúdióból, csak a sarokig bírta, mert a könnyeit tovább már nem tudta visszatartani. Tudta, hogy ennek értelme nincs, de rosszul esett neki, hogy a lány az egyik barátnőjét is magával rimánkodta és így sose nézz már rá olyan szemekkel, mint aki azt várja, hogy melette bármikor is kiáll. Telt múlt az idő és a levegő se vibrált már annyira, mire befejezték a táncot. A lány szorgalmasan tanulta a mozdulatokat, mire az utolsó előtti héten megbetegedett és megtudta, hogy a fellépés előtt ő nem táncolhat, kivéve az előadáson. A lány pánikba esett, de a bonyodalmak kedvéért, az édesanyja megígértette, hogy nem csinálhatja meg az állásból hidat, amit ő este fél kilencig gyakorolt, még akkor is, ha másiknap a háta belilult egy helyen, a válla kínzott ésatöbbi. A lány szomorúan lecsüggedt a monitor elé, és miközben gépelt eszébe jutott, hogy az a 3/4 év mondhatni a semmire ment el. Mert ő direkt arra készült, amit megtiltottak előle. Csak szerette volna, ha a közönség (aki ismeri őt) felismeri, hogy mennyit változott egy gyönyörű darabbal. Most is a előadja, de a vége nem lesz olyan, hogy azt a tapsot fogja hallani, mint amikor megtette volna, hanem mint amit minden darab végén hall. Egyszerű. Nem lehet elvakulni, mert a társai is ott vannak és nem nézheti mindenki őt, de ő akkor is beakarta bizonyítni, hogy ő igenis tudja. Főleg, hogy elég jó helyet kapott a táncdarabban. De most megkell nyugodni, mert az nem az volt a szenzáció. Hanem a tánc, amit képes eltáncolni teljes lelkéből és erejéből. blair