Hát kedves, fontos, és nem utolsó sorban tüncibogár olvasóim a mai napom eléggé gyors volt. Kezdjük ott, hogy 11:21-kor (kábé) keltem fel, de már akkor is S.O.S., bár tudtam volna még aludni, de kérem, majdnem átalszom a fél napot! Sőt fél órán nagyon nem múlik semmi, szóval a fél nap meg is volt. Gyorsan kiugrottam (majdnem ilyen hihetően) az ágyból és rohantam "reggelizni". Anyuék nem voltak itthon, mivel D-nek kell ajándék a ballagására és most került az ajándékvevésre sor. Én utána gyorsan felporszívóztam az egész házat, utána pedig gyorsan port töröltem és rendet tettem az asztalomon, mivel már meguntam, hogy mindent ide dobok le. Persze, már most hasonló állapotban van.>.< Anyuék pont az utolsó pillanatba estek be, én meg mondtam, hogy nekem most jön a pihii.*-* Gossip Girl, Szent Johanna gimi, Popmundo... wááá!:D Ilyen "reggeleim" se voltak, hogy ahogy kikászálódók az ágyból azonnal neki esek a házimunkának.  Hát ez így ment egy darabig (olyan gyorsan elment ez a délután!:O) aztán meg elkezdtünk készülődni a vacsorára, mivel mentünk a szomszédokhoz vendégesdibe. Hát, fincsi volt a kaja, de a felnőttek... fura lények. Elmesélték mind a saját-gyerekes sztorijukat, meg hogy őket ez mennyire bántja, de arra meg persze nem gondolnak, hogy minket, gyereket is mennyire bánthat. Vacsi után, meg már mindent rám aggasztottak, fülbevalókat kellett próbálnom, nyakláncot is, ezt is, azt is... Előtte meg felhízlaltak édességgel, meg kijevi pulykamellel, és nyam-nyam.^.^ Nos, kíváncsi leszek a keddre.. csibész nap... induló és zászló... viták... cöhh, rossz már belegondolni is. Amit hallottam az nem túl szép volt, és látom, hogy az utolsó kettő hét sikerült a legeseménydúsabbra... és én lemaradtam róla. Mindegy. Egyébként már volt olyan érzésetek, sőt inkább emléketek, hogy vártatok és hiába? Vártatok legalább egy szóra, de helyette nagy csönd következett? Hogy elmentetek, és az akire gondoltál nem marasztalt, csak a többi? És utána soha nem beszéltetek? Nem tudom, de néha eszembe jut ez az emlék, és hirtelen nagy üresség következik nálam. És tudjátok mit? Utálom, hogy uralnom kell az érzéseimet! Mivel, tudtam, hogy semmi nem fog történni, mert... na jó ez hosszú történet, és nem is biztos, hogy értitek majd, mert elég furcsa tudok lenni.:) De akkor is! De ez így van a valós életben is! Utálom, hogyha szerelmes lennék valakibe, akkor sem tudnék semmitől se eltekinteni, mert muszáj. Kivagyok. És félek. Félek, hogy a hátralevő életemben, vagy csak sajnálni fogom magamat a nagy Ő miatt, és soha senkibe nem leszek képes beleszeretni, vagy pedig csak a nagy Őt fogom keresni, és miatta nem fogok mást észrevenni. És egyedül, tökéletes karrierrel, meg mindennel fogok élni. Néha már magamat is utálom, és néha azt sem értem, hogy mit szeretnek bennem a barátaim. Mi van ha a legjobb barátnőm elveszítem? Nem tudom. De azt tudom, hogy egy világnak bennem vége lenne. Mivel eddigi életemben akkora szerepet foglalt el, hogy igazából nem csak én, de már a családom is családtagnak tekinti. Szinte mindig együtt vagyunk, és ha nem is szólunk egymáshoz, csak úgy vagyunk, akkor is jól tudjuk magunkat érezni. Így telt a kiskorom, így telik a mostani életem, és remélem a barátságunk örökre kitart. Nem tudom mi lenne nélküle. Kevés emberhez ragaszkodok, de akihez ragaszkodok, ahhoz nagyon. Beszéltem már anyuval arról a témáról, hogy mi lesz, ha nagy koromban nem lesz se barátom, se családom, se senkim, csak karrierem. Ő megnyugtatott, hogy biztos, hogy jó céljai lesznek velem Istennek. De még mindig félek. És napról-napra rosszabb lesz az érzés, és nem tudom miért. Néha úgy érzem, hogy egy eszméletlen kibírhatatlan személyiség vagyok, és csodálom azokat, akik kibírják velem. De hiányzok az osztályban a többieknek... egy embernek nagyon is. Vele jó sokat telefonáltam.:) Talán, ha az embereknek úgy jutok az eszébe, hogy "bárcsak itt lenne", akkor talán mégse lehetek olyan rossz ember. Nem tudom, és néha annyira kínoz a gondolat! És akkor mérhetetlenül szomorú vagyok... De általában valakinek mindig sikerül feldobni, főleg, hogy olyan emberi lény vagyok, aki mindenen röhög, még a fa viccen is jót szórakozik. Szeretek boldog lenni, és sokat az is vagyok, de most jöttem rá, hogy a magány szomorúvá tesz. Nekem pörögnöm kell, a társaság közepében kell lennem, mert ha vagyok valakivel akkor boldog leszek. Egyedül meg inkább töprengős vagyok, és akkor eszembe jutnak ezek a dolgok, és még ezer más. Inkább hagyjuk ezeket. Jó éjszakát! Puszi:blair