Kedves olvasóim, kik lehettek bárhol-e kerek Földön. A szomszédomban netán, vagy a a világ másik oldalán, vagy mit tudom én. Most elég zaklatott állapotban vagyok, mivel a hülye szobám miatt sose leszek profi táncos. Ugyan hogyan is, ha egy mozdulatot szinte meg se tudok csinálni normálisan, kivéve ha sebet akarok magamnak. Mazochista azért nem vagyok. Szóval megerőltetem magam és elmesélem a tegnapi napom. Reggel felkeltem (huh, de furcsa o.O) és elvégeztem a napi rutint. Utána mentem V-hez és ott elvoltunk egy kicsit, majd mentünk neki gatyót keresni a fellépésre. És wow, csak pár ismerősbe botlottam bele. M., L. és a volt tanáromba. M. és L. ők is gatyát kerestek, majd megbeszéltük, hogy a próbán talákozunk. Találtunk egy nadrágot, aztán gooo próba. Nem, nem 10:40-kor kerültünk sorra, hanem kb. 11:00-kor. Miközben próbáltuk magunkat elfoglalni, észrevettük, hogy a kicsiknek tanították meg az egész régi koreónkat zene, ruha, lépés dettó. Nyugodtan mondtam zene alatt, hogy milyen lépés következik, és lám-lám az jött. Furcsa is volt, hogy jó rájuk a ruhánk, de mondjuk ez a tánc már mondhatni ősrégi, de akkor is. Ez a mienk... volt. Végre valahára sorra kerültünk és elpróbáltuk 2x. Szuper... a többiek vagy 100x, mi meg alig fértünk bele az időbe. Ment a vállon átfordulás és a híd a kinyújtott lábbal is, meg a forgások, meg a hip-hop, meg... szóval érted, minden. Kaptunk már a próbánkra is egy jó nagy tapsot (!!!), majd az osztály társam és a hozzátartozó csapata felváltott bennünket a színpadon.  Erre meg leültünk, nekem meg megkellett várnom V-t. Ügyik voltak, de jó sokáig elszórakoztak. Erre meg kiderült, hogy a 4 órási fellépésre a folyosó lesz az öltözőnk (mármint egy beugrója, de semmi nem keríti el), és mindenki kiakadt, hogy természetesen mindig mi szívjuk meg, fura is lenne, ha egyszer az a puccos T.C. Máskor mi lesz? Kikerülünk az utcára? De szép is lenne...-.- Áhh, hagyjuk. Telt az idó, V. kész lett és hazajöttünk, mármint én náluk maradtam ebédre, meg utána, de később hazasiettem, mivel a hajamat, meg a rucimat meg akartam változtatni. A hajam egyszerű kibontott volt, a ruhám meg, hát előadásra nem egy rövid gatyában, baglyos New Yorker-es pólóban és rengeteg karkötőben akarok menni. Szóval elegánsabbra kicsíptem magam, a hajam begöndörítettem, színpadi sminkem egy része megvolt, másik részét ott tettem fel. Elég hosszú volt az idő, de jól elszórakoztunk azon a pár méteren, ami nekünk volt kiadva. Elkezdődött az első előadás, és mint mindig akkor izgultam rá, amikor a függöny mellett álltunk és néztük az előttünk levőket. Erre meg megtudtam, hogy jobb lábbal indítunk, és én folyton ezen agyaltam és annyira a bevonulásra koncentráltam, hogy az első ütemet el is szúrtam, de sajnos még késésben is voltam, mivel B-ék mindig nekünk jöttek kitáncikáláskor. De no problem, csináltam tovább, bár azt vártam, hogy minél hamarabb lemenjek a színpadról. Az elején elrontottam és egész végig az bántott. A mosoly sem volt igazi az arcomon. Különben meg a többi minden jól ment, a tanárunk is megdicsért. Telt-múlt az idő, végelett az előadásnak, de tudtuk, hogy arra már nincs idő a kettő előadás között, hogy átmenjünk a Mekibe, ezért fogtam magam és meghívtam V-t egy italra a büfében. Átöltözni nem volt kedvem, úgyis mindjárt visszakéne szóval tök8. Jaj, A-val többször is sétáltam szemben a folyosón és azzal a tetetett undorral az arcán, legszívesebben pofon vágtam volna. Tudom, nem vagyunk jó viszonyban, de hogy ennyire nagyképű seggfej hogy lehet? Én is játszhatnám a "valakit", és legszívesebben visszaszóltam volna, hogy 'A mosoly az embereket szebbé teszi, neked is ki kéne próbálnod', de magamba folytottam inkább. A második előadásra jöttek a szüleim is, az osztálytársam és a barátnőm szülei is, anyu főnökének a családja is, sőt, még a .... osztálytársam is megláttam. Vajon miért is kérdeztem, a bnőmtől, hogy jön-e valaki az osztályból?-.- Na, mindegy. A lényeg, hogy a második fellépés olyan jól sikerült, hogy teljesen beleéltem magam, és néha még azt sem figyeltem, hogy középen vagy a csíkon állok, csak táncoltam. Az a 3 perc olyan gyorsan elrepült, hogy a végpóznál döbbentem csak rá, hogy ennyi. Mikor felálltam a hídból, és meghajoltunk, jó nagy tapsot kaptunk és éreztem, hogy ebben a 3 percben semmi se foglalkoztatott, sőt, semmi más nem jutott az eszembe, csak a pillanatnak éltem. És amikor meghajoltunk hirtelen az a mérhetetlen nagy csalódás ült ki az arcomon, miszerint most lemegyek a színpadról és folytatódnak tovább a mindennapjaim. Nem, és nem! Miközben táncoltam, mondhatni semmit nem éreztem, semleges voltam. Nem aggódtam azon, hogy milyen lesz az év végim, mi lesz a kémiával, mi lesz az estével, a többiek mit mondanak majd. Csak én voltam és senki más. Megnéztük a további előadást meg stb. Később átmentünk a Mekibe anyuékkal, aztán goo home és beszéltem D-vel. Fél tízig. Furcsa, jó volt vele beszélgetni, legalább ő nem csak mondja, hogy hiányzok, hanem tesz valamit érte... Az osztály lázad, az osztályfőnök szerint az osztálya sz*r, a többiek az indulónak egy jó nagy baromságot találtak ki, miszerint bemutatjuk a "valós" osztályunkat. Ez kockázatos, és őrültség. Egyik gyereket majdnem kicsapták, mert a fiúk széttépték a Bibliát és Nagy beköpte őket. Hát a fiúktól szerintem ez marha nagy bunkóság volt, de a köpés szerepét én inkább kihagytam volna. Na, mindegy, Facebook-tüntetések, osztálybeli lázadások... elegem van! Reggel meg D. ébresztett, mondhatom baromi jó! Na, megyek, le kell nyugodnom. blair