12 évesen

"Amikor 12 éves lettem, elrablóm viselkedése drámaian megváltozott. Úgy kezdett bánni velem, mintha mocskos és undorító lennék; belém rúgott vagy megütött amikor csak elsétált mellettem. Mindennapos büntetésem részként szexuálisan is zaklatott.


Tisztán emlékszem arra, amikor annyiszor megütött, hogy hallottam a csontom roppanását. De nem éreztem semmit. Akármikor nekem esett, olyan volt, mintha elhagynám a testem, és messziről néznék egy 12 éves lányt.


Néha töprengően rám nézett, és azt mondta 'Milyen nevetséges, hogy nem adtak hozzád használati utasítást'."

* * *

"Amikor nőni kezdett a mellem, arra kényszerített, hogy meztelenül végezzem a házimunkát odalent. Egyébként is szinte mindig félmeztelen voltam: tudta, hogy így nem rohannék ki az utcára, akkor se, ha lehetőségem volna rá, és igaza volt."   

    * * *

14 évesen

"14 éves voltam, amikor először aludtam vele. Magához bilincselt, de nem a szexért. A férfi, aki megvert és bezárt a pincébe mást akar: egyszerűen kellett neki valaki, akihez odabújhat."

   * * *

"Attól félt, hogy a hajszálaim elárulhatnak, ezért kényszerített, hogy nejlonnal takarjam el a fejem. Viszkettem, melegem volt, szenvedtem, így kopaszra nyírtam magam. Többé nem volt gond a hajszálaimmal."   

    * * *   

"Ha megemlítettem a szüleimet, dührohamot kapott. 'Én vagyok a családod! Én vagyok a mindened! Nincsen múltad, én teremtettelek!'"

   

    * * *

15 évesen
   

"15 évesen kétszer hasba vágtam. Először döbbenten nézett rám; aztán elkezdett fojtogatni – semmi esélyem nem volt ellene."

   
    * * *

   

"Többször öngyilkos akartam lenni. 14 évesen többször próbáltam felakasztani magam különböző ruhadarabokkal. 15 évesen fel akartam vágni az ereimet egy nagy varrótűvel. 16 évesen a melegítőlapra halmoztam papírt és wc gurigákat, hogy a füst végezzen velem. De a túlélőösztöneim erősebbek voltak; egy párnát az arcom elé tartottam, és nedves ruhát dobtam a lángoló papírra."

   

    * * *

   
"15 éves koromtól Prikopil néha kivitt magával a házból. Egy kirándulás az erdőbe, ahol senki sem járt; egy kis úszás a szomszéd medencéjében, amikor nem voltak otthon. Mérhetetlenül hálás voltam az ilyen apróságokért. Most is az vagyok.


Egy napon így szóltam hozzá: 'Megbocsátok neked, mert mindenki követ el hibákat.' A férfi, aki elrabolt, elszakított a családomtól, és elvette a személyiségemet, az új családommá vált."

   

    * * *

16 évesen

   
"16 évesen mély depresszióba estem. Néha Prikopilnak kellett kirángatnia a föld alatti szobából – ahol a mai gyakran alszom. Órákig csak sírtam, és arra sem volt erőm, hogy felkeljek."

   

    * * *

18 évesen

   
"18 éves voltam, amikor egyik nap kinn dolgoztunk a kertben, és ezt mondtam neki: 'Nagyon hálás vagyok, amiért nem öltél meg engem, de ez így nem mehet tovább. Egyikünknek meg kell halnia; nincs már más kiút. Vagy ölj meg, vagy engedj el.'


Prikopil megrázta a fejét, és csak ennyit mondott: 'Sosem tennék ilyet. Tudod jól.'


Mély levegőt vettem, és kimondtam azt, ami mindent megváltoztatott. 'Annyiszor próbáltam már megölni magam – de minden jobb lenne, ha te ölnéd meg magad. Úgysem lesz más választásod.'


Abban a pillanatban valami meghalt benne. Láttam a kétségbeesést a szemében, ahogy némán elfordult, és alig bírtam elviselni. Egy bűnöző volt – de csak ő volt nekem a világon.


Azt mondtam neki, 'Ne aggódj. Ha elszökök, egy vonat elé vetem magam. Sosem sodornálak veszélybe."

   

    * * *

   

"A világ, ahová visszatértem, nem ugyanaz volt, amit elhagytam. És én sem voltam ugyanaz. Semmi sem volt ugyanaz.


Aznap este elvittek egy hotelba. Csak egy dologra tudtam gondolni: valahol a férfi, aki több mint 8 évig az egyetlen ember volt az életemben, öngyilkosságra készül.


Másnap hallottam a híreket a rendőrautóban, amivel Bécsbe vittek: elrablóm egy vonat elé vetette magát.


Felemeltem a fejem és kinéztem az ablakon. Vettem egy nagy levegőt, kinyújtottam a karjaimat. Melegség és biztonságérzet áradt szét bennem. Szédültem. Wolfgang Prikopil már nem élt. Vége volt. És én szabad lettem."